Történeti Gyűjtemény

"A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre."

(Eötvös Károly)

 


2019-ben a Balatoni Múzeumban nyílt meg Csiszár Elek életmű kiállítása, amelyhez kapcsolódott Németh István Péter írása a Balaton festőjéről (részlet).

„Rajzol, fest, pályázatokra küldi alkotásait. S valamiből élnie is kell: dekoratőri munkát vállal. Az ötvenes évek végén áll be a fordulat életében, ekkor Keszthelyről – éppen a dekorációs munkái miatt – Siófokra hívják. A zalai partról a somogyira kerül, arra, ami Vas Istvánt a velencei Lidóra emlékeztette. Csiszár Elek életének valóban második félideje lett az ott alkotói szakasz. ...

A hatvanas évek közepére megérkeznek a várva várt sikerek. Megdolgozott értük a déli parton a festő. Kaposvárott és Budapesten, itthoni és külföldi képzőművészeti berkekben fogadták becsüléssel és bizalommal. A határokon túl a régi Jugoszláviában, Szovjetunióban és NDK-ban, Hollandiában, Olaszországban és Ausztriában ismerhették meg munkásságát a tárlatokon. 1962-ben Dunaújvárosban állított ki. 1963-ban kapta meg a Rippl-Rónai díjat. Zalába többször is visszalátogatott épülő életművével: 1992-ben például a Goldmark Károly Művelődési Központban, majd 1994-ben a Balatoni Múzeumban volt kiállítása.

Keszthely és Siófok között a legszebb műteremre talált, a Balaton egére-vízére, a tájra, télen-nyáron. Ám Csiszár Elek sem tájfestő lett csupán, mivel ahogy Egry József tanította, néki is a Balaton egész világát kellett vászonra vinnie. Pogány Gábor szerint „ismeri az őszi-téli világát, a kiszáradó nádast, a foltokban szállongó ködöt, a jégfelület páratlan szín- és formagazdagságát.” Mészöly Gézáék után már csak nagyon egyénien szabad festeni a tavunkat. Tudni kell a remekeikről, de arról is, mit és hogyan nem ábrázolt még a balatoni csodákból senki?

Gyönyörűek a jégvilág formáit, fénytüneményeit megragadó, egyszerre konkrét látványok és látomások. Csiszár Elek 1974-ben festette a Téli Balaton című képét, bizonyítva, hogy Bartha László Jégvágók-ja után is lehet újat, érvényeset teremteni.

Egry József a balatoni tájba helyezett ugyan embereket, de nékik fénymaszkjuk volt inkább, mint arcuk, a ragyogásba mosta a termetüket, mozdulataikról tudtuk csak megállapítani, hogy ez a kapás, az a szegény halász, aki akár keresztelő Szent János is lehet a sekély vízben. Csiszár Elek figurái másképpen szegények: az élet hajótöröttei ők, többször az elveszített dimenzióikból – egy réges-régi nyárból – éppen csak átderengenek. A hazatérő tékozló fiú riadtságból és reményből összeálló arca (1980) még kívülről tapad az ablaküvegre, roskatag faágya a széles padlódeszkákon fogja visszafogadni, de hogy majd magányát föloldja-e valaki, arra drámaian nincs válasz, vagyis olyan képrészlet, amely erre biztatón utalna.

A magukra maradott emberek még a jégtáblákon is messzire állnak egymástól. Fáradt, öreg arc, arra sincsen ereje, hogy modellként pózoljon a fényképésznek vagy a festőjének. A toronysisakos templom alatt szerelmesek búcsúznak el egymástól (1994), s a háttérből szinte rájuk jajdul a Balaton. Mándy Iván ábrázolta hasonló részvétetikával a peremre sodródottakat, a kisemmizetteket, a lecsúszókat, a megfáradtakat és megterheltetett sorsúakat.

Csiszár Elek festészetéről Pogány Gábor, Láncz Sándor, Rózsa Gyula, Rideg Gábor, Matyikó Sebestyén József és még többen voltak, akik becsüléssel írtak. Ezek a laudációk hiánytalanul megvannak könyvtárainkban, de ami ennél is több, Csiszár Elek festményei újra együtt láthatók itt, Keszthelyen. Megállást parancsolnak, tűnődésre késztetnek stációnként, és gazdagon gyönyörködtetik a képek nézőit.

Csiszár Elek fentebb idézett interjúját így fejezte be: „Néha felüdülésképpen festek egy-egy sokfigurás gyermekkorom-Balatonját idéző képet, aztán talán fogom magam és belépek az egyik képembe, elvegyülök a magam teremtette figurák között, majd átsétálok a vízen a túlsó partra, s eltűnök egy dombhajlat mögött.”

Forrás: https://balatonimuzeum.hu/blog/a-magany-festoje-csiszar-elek/


 

Dr. Oláh Vilmosnak Siófok 2014-ben adományozott díszpolgári címet, ezt követően december 28.-án így emlékezett vissza élete eseményeire:

  • „1944-ben leventeként bevetettek bennünket a háborúban, aztán tizenkét év múlva ismét háborús élmények értek, de már egészen más jellegűek – emlékszik vissza Oláh Vilmos. – A háború a legértelmetlenebb, ami csak létezhet az emberiség számára, ráadásul ”44-ben a demoralizált hadsereg minden tagja tudta már, hogy minden csepp vér értelmetlen, mert a háború elveszett. 1956-ban annak ellenére éltetett bennünket valamiféle remény, hogy akkor is tudtuk: kis országunknak a mohácsi vésznél is reménytelenebbek a kilátásai. Hittünk valami olyasmiben, hogy csak nem hagyja a világ… Eisenhower amerikai elnök október 30-i távirata adta meg szerintem a kegyelemdöfést számunkra, amiben azt írta Hruscsovnak: Magyarország nem Amerika érdekszférája.

    Sosem politizált, hangsúlyozza elöljáróban, amikor azt eleveníti fel, miként „keveredett bele”. – Újdonsült alorvos voltam a fővárosi Péterfy kórházban. Október 23-án este a menyasszonyommal elmentünk a rádióhoz, mert hallottuk, hogy valami készül. Amikor bentről lövések dördültek, tudtam: a sebesülteket a Péterfybe szállítják, mert mi voltunk az ügyeletes kórház. Innentől gyakorlatilag megállás nélkül operáltunk, s míg fiatal sebészként előtte alig engedtek bennünket műtéthez, ekkor sem a főnök, sem az adjunktus nem jött be, miénk volt a „terep”. A háború alatt úgy építették meg a Péterfyt, hogy két emelet mélységben a kórház összes betegét el lehessen helyezni. Amikor tehát a négy felső szint megtelt, elkezdtük lefelé telepíteni a sérülteket. Nagyon sok fegyveres is ott talált pihenőhelyet, logisztikai központ is lett a kórház, onnan indultak a fegyveresek a Corvin közbe és máshová. Én november elsején is operáltam, miközben megválasztották a kórház forradalmi munkástanácsát. Alelnöknek választottak, a távollétemben. Még november 7-én, 8-án is folytatódott az ellenállás a pincénkben, Obersovszky, Eörsi ott nyomtatták a röplapokat, mintha mi sem történt volna, persze, az elhárítás hamar rájött…

Egy darab időre „alámerült”, keresték, az elbocsátó üzenetet áprilisban kapta meg. – Meg akartam ölni a párttitkárt, meg fegyvereket hoztunk be Bécsből, ilyesmiket fogtak rám. Nem írtam alá semmit, ha bármit elismerek, annak akkor könnyen kötél lehetett a vége, ketten a kórházból is így jártak, a legendás Tóth Ilona, meg Péch Géza barátom. Hónapokig nem kaptam állást, aztán amikor igen, akkor is Nyíregyházán, ahol „unalomból” Albert Schweitzer leveleit fordítottam, majd leveleztünk is. Amikor a hatvani kórházba osztályvezetőnek pályáztam, szinte már enyém volt az állás, de akinek a végső aláírást kellett volna rátenni, emlékezett rám: az ”56-os Oláh Vili? Arról szó se lehet! November 4-e után egyébként az ÁVH a Péterfy műtéti naplóit is lefoglalta, de szerencsére nemigen volt időnk adminisztrálni, így aztán teljes neveket, címeket nem találtak. A 9-es kórteremben például a pártház, az ÁVH sérültjeit helyeztük el. Gyorsan kórházi pizsamát adtunk rájuk és mondtuk nekik: egyetlen szót se senkinek! De megneszelték és négy fiatal fegyveres jött egyszer, hogy leviszik őket az udvarra. Orvosi eskünkre, a genfi egyezményre hivatkoztunk, arra, hogy nem bújtatjuk, csak kezeljük őket, végül jött egy elöljárójuk, aki leteremtette őket, azzal: ha bűnösök, bíróság elé lesznek állítva. Később a tárgyalásomon az egyik ÁVH-s, aki a kórteremből hallotta ezt a polemizálást, úgy vallott: ha nincs ez a fiatal orvos, mármint én, akkor mi most csak márványtábla lehetnénk…

Még épült a siófoki kórház, amikor megkérdezte az igazgatót: nem kell-e neki egy jó baleseti sebész. Kellett.

Még épült a siófoki kórház, de már állt a hatalmas kéménye, azt tűnt föl Oláh Vilmosnak az 1968-as széplaki nyaralás során. – Megkérdeztem Viczián Antal igazgatót, nem kell-e neki egy jó baleseti sebész. Kellett. De, mondtam neki, ”56-ból van nekem egy kicsi saram, mire azt felelte: ”56 régen volt. Arisztokrata családból származott, nem volt igazán jó káder, de én meg még párttag se voltam, amire azt mondta: legalább nem lesz, aki fúrja. Később megtudtam, volt péterfys főnökömmel együtt voltak frontsebészek a Don-kanyarban, tőle érdeklődött rólam és csak utána vett fel.

Oláh Vilmos később nemcsak a sebészet osztályvezetője lett és Balaton-rajongóként Siófokon telepedett le végleg, hanem egyebek között elnöke lett a TIT-nek, értelmiségi és művészetkedvelői kört szervezett, meghonosította az orgonakoncert-sorozatot, tanított a gimnázium valaha létező egészségügyi képzésén is, amire szerinte ma is nagy szükség volna.
– Azt mondták, azt hívok le Siófokra előadni, akit akarok. Rájöttem, hogy a három T korában a támogatott kategória nem annyira izgalmas. Csurkáék a barátaim voltak, 1978-ban Csoóri Sándort is lehoztam, csakhogy a beszélgetés átment politizálásba. Tudtam, hogy vannak a hallgatóságban „beépített emberek”. Meg is kértek, leszek szíves Csoórit mellőzni, de már le volt kötve egy újabb beszélgetés időpontja. Mondtam előtte az írónak, hogy mindenről beszélhetünk, csak politikáról nem. Az volt az első kérdésem: a Nyolcvan huszárnak miért kellett ilyen tragikusan végződni, hiszen még a lovak is meghalnak? Mire Csoóri: kérem, ezek a ku..a oroszok minden forradalmunkat leverték, mindenkit megöltek…

...írt Siófok történetéről is, az 1919-es fehérterror igaz eseményeiről (édesapja a siófoki főhadiszálláson, a Horthy-villában Soós tábornoknak volt az adjutánsa), a zsidók elhurcolásáról, a második világháború itteni eseményeiről. Élete meghatározó élményének tartja 1989. június 16-át; Nagy Imre és társainak újratemetésén a hatodik koporsó mellett állhatott őrt.

...ha valaki boldog 87 évesen a mai Magyarországon, akkor ő az.” 

Forrás: Fónai Imre: A 9-es kórterem titka: egy ávós is a siófoki sebész mellett vallott   = Sonline, 2014. 12. 28.

Dr. Oláh Vilmos 1956-os visszaemlékezése:

Tea Glóriával 2016.12.07. hatoscsatorna : Beszélgetés Dr. Oláh Vilmossal (Velünk élő történelem).

 





A vers Garai István: Pannónia ékkövénél : balatoni kalendárium (Siófok : Szerző, 1970.) című kötetében jelent meg.


 

Fedezzük fel együtt Siófok múltját, gyűjtsük össze emlékeinket!

Köszönettel fogadunk Önöktől minden felajánlott helyi vonatkozású könyvet, újságot, képeslapot, térképet, hivatalos vagy magániratot, fotót és egyéb dokumentumot, emléket.

Elérhetőségeink:
Telefonszám: 84/506-598, E-mail: helytortenet@konyvtar-siofok.hu.

Helytörténeti gyűjteményünkbe a közelmúltban is több érdekes fotót, másolatot, emléket kaptunk, ezekből válogattunk párat Önöknek. Ezúton is köszönjük Soós Ferencnének a Siófok és Kiliti közötti ásatásokon készült fotókat, Béres Csabának a volt Kaszinó épületéről készült fényképeit, Pusztai Szabolcsnak az iskolai emlékeket.

 


 



 

 

 

 

Hírek, évfordulók

 


ÉLETKÉPEK SIÓFOKRÓL.

Megtekinthető a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár olvasótermében és a folyóiratolvasóban elhelyezett tárlókban 2020. március végéig.

Képek forrása: BRTK Könyvtár Történeti Gyűjtemény, Kenedy-hagyaték. Gáspár László, Dencsi Dezső. Digitális másolatok: Kazsoki Istvántól, Gáspár Lászlótól.


 

                           

 

 

 

 

                                                                   

 

 

Könyvajánló

Képválogatás