Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Baross Gábor

miniszter, a korszerű magyar kereskedelem és közlekedés megreformálója (Pruzsina, 1848. június 6. – Budapest, 1892. május. 9.)

Budapesten hallgatott jogot, majd Trencsénben lett megyei tisztviselő. Itt lapot alapított és szerkesztett. 1875-ben országgyűlési képviselő lett, Tisza Kálmán feltétlen híve. Az országgyűlésben a közlekedési és gazdasági ügyek szakértője. Működése az elmaradt magyar gazdasági élet fejlesztésében korszakalkotó volt. Nevéhez fűződik a vasútvonalak, a vasúti hálózat további fejlesztése, a vagon- és mozdonypark jelentős növelése. Kiépítette Fiume kikötőjét, fejlesztette a dunai hajózást, a magyar tengerhajózást, megalkotta az első modern úttörvényt. Közlekedéspolitikájával elősegítette a balatoni hajózás fejlesztését, támogatva ezzel a siófoki fürdőélet kialakulását, a település rohamos fejlődését. 1888. október 21-én 80.000 Ft. alaptőkével megalakult a Balaton Gőzhajózási Rt., amelynek Baross 4000 Ft. segélyt nyújtott a balatoni gőzhajók megépítéséhez. 10 éven át, pedig további 2000 Ft-os támogatást ígért. 1889-től az RT. központja Siófok lett. Ebben az évben avatták fel az Rt. első gőzhajóját, a Kelént Siófokon. Ezt az első hajót később gesztusként átkeresztelték Barossra. Széchenyi reformjainak folytatója volt Baross, ezért nevezték el hálából róla a hajót. A támogatások lehetővé tették két újabb hajó megépítését is, ezek a Helka és Kelén nevet kapták. 1889-től rohamos fejlődésnek indult Siófok fürdőélete, a támogatások pedig lehetővé tették közlekedésének lendületes fejlődését.  A Déli Vasút Társaság Baross javaslatára 10.000 Ft. támogatást is nyújtott a vízi közlekedés fejlesztéséhez.

vissza a kereséshez