Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Faragó Ákos

grafikus, karikaturista (Budapest 1903. –  [Siófok?]1981.)

Faragó József, ismert festőművész, grafikus és karikaturista gyermekeként születetett. Édesanyja korai halála miatt a család szétesett, a gyermek árvaházba került. Iskoláit Pesten végezte. Csók István tanítványaként a Képzőművészeti Főiskolára járt. Később tanulmányútra Berlinbe került, majd Bécsbe, ahol „sajtórajzoló” (karikaturista) lett. Rajztudásával kabarékban, mint műsorszám szerepelt. A háborúból súlyos betegen szerelt le. Felépülése után, 1949-től „gyorsrajzoló” karikaturistaként a Varieté színpadán lépett fel, később a televízió „Élő Újság” című műsorának szereplője volt. Nyaranta párizsi mintára Siófokon gyorsrajzoló karikaturistaként dolgozott. 1964-ben végleg Siófokon telepedett le, s itt élt haláláig.

vissza a kereséshez