Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Gut Árpád

mérnök, tervező

(Kéthely, 1877. február 22. – Tel-Aviv, 1948. május 24.)

 

Apja tanár volt, az elemi iskolában zsidó nevelést kapott. Középiskolába Budapestre küldték, a híres Markó utcai Katolikus Főgimnáziumba, ahol kiemelkedő matematikai tehetségére felfigyeltek, és kiváló tanulónak számított. A gimnázium után a Műegyetemen folytatott mérnöki tanulmányokat. Gut Árpád 1921 márciusában kivándorolt Budapestről Izraelbe. Jól menő tervezőirodát hagyott hátra, melyet 1908-ban alapított üzlettársával és barátjával, Gergely Jenővel, és amely a legfontosabb irodák közé tartozott Magyarországon. Tizenkét éves közös munkájuknak eredménye hidak, köz- és lakóépületek, gyárak, ipari létesítmények, víztárolók és víztornyok, gabonasilók, székházak és katonai bázisok, összesen hatszázötvennégy vasbeton és acélszerkezetes épület tervezése és megépítése Magyarországon és külföldön.

Gut Árpád és Gergely Jenő budapesti mérnökök tervei alapján, 1912-ben készült Siófok jelképe, a vasbeton lábakon álló 45 méter magas víztorony. A torony tartályába száznyolcvan köbméter víz fért, ez a település lakosainak akkori számához. mérten jelentős mennyiség A második világháború alatt, 1944 decemberétől a vízmű nem üzemelt, a villamos energia hiánya miatt. A Szabadság téri víztornyot még a harcok idején, mivel itt volt a németek tüzérségi megfigyelő állomása egy páncéltörő ágyú lövedéke megrongálta. A vízművet és a víztornyot 1946-ban állították helyre. A víztorony szerepe a vízellátásban a 70-es évekig tartott. Ma kávézó, kilátó, földszintjén Tourinform-iroda található

vissza a kereséshez