Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Jakus Imre

lelkész, költő, író

(Rozsnyórudna, 1908. március 11. – Siófok, 1993. május 13.)

 

Gimnáziumba Tatán a piaristákhoz járt. Innen vezetett az útja Sopronba, a Pozsonyból idemenekült Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára, ahol 1931. június 16-án lelkészi oklevelet szerzett. A teológiát kiváló eredménnyel végezte és bár jól érezte magát a teológiai karon, minden áron a közvetlen szolgálat terén akart tevékenykedni és a már ekkor felismert hivatásának akart élni, szolgálni egyházát. A háború utáni küzdelmes időszakban az árvák atyja nevet érdemelte ki, mert Sztehlo Gáborral és Kéken Andrással, meg másokkal, nagy-nagy szeretettel karolták fel az elhagyott kisgyermekek gondozásának ügyeit. Ezt az eredményes, egyház- és hitépítő, valamint humanitárius segítő munkát folytatta utolsó állomáshelyén, Tabon is, ahol 1950 májusától 1979 november 1-jéig élt. Egyik utolsó költői fellángolása volt a siófoki, Makovecz Imre által tervezett finn templom alapkőletételére 1987. augusztus 15-én írt, s ott elmondott verse, amelyet a templom alapjába falaztak be.

vissza a kereséshez