Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Jókai Mór

író, a magyar romantikus próza kiemelkedő képviselője

 

(Révkomárom, 1825. február 18. – Budapest, 1904. május 5.)

 

Már fiatal korában megjelentek versei, kitűnően rajzolt. 1841-42 között a pápai református kollégiumban tanult. Itt ismerkedett meg Petőfivel, többször szerepeltek együtt az önképzőkörben. Kecskeméten jogot tanult, és 1846-ban ügyvédi oklevelet is szerzett, de sohasem lépett jogi pályára. Első írásai sikere után döntött véglegesen az írói pálya mellett. Pesten tagja volt a Tízek Társaságának, majd az Életképek szerkesztője lett. 1848. március 15-ének egyik főszereplője volt. Ő olvasta fel a híres tizenkét pontot, részt vett a sajtószabadság kivívásában.  Az ötvenes évektől aktívan politizált. Az 1870-es évekig mintegy 100 kötetet írt meg.

Jókait sok szál fűzte a Balatonhoz. 32 évesen járt először Balatonfüreden, akkor még országúton, postakocsival érkezett. Füredről, az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy fedélzetén utazott Keszthelyre. Az utazásról szóló írásában elragadtatottan szólt a „magyar Tempevölgyről”. Nagy rajongója lett a Balatonnak, Füreden villát építetett. Amikor megépült a Déli Vasút, Siófokig vonattal érkezett, s innét a Kisfaludy gőzössel kelt át az északi partra.

Roboz István, a Somogy című lap főszerkesztője,  a Pesti Naplóban két fürdőlevélben is megírta, hogy milyen nehezen ment Siófokon a beszállás a Kisfaludy gőzösbe. Hiába épült meg a nagyszerű siófoki kikötő, a sekély vízü kikötőbe nem tudott bejutni a hajó. A nyílt vízen horgonyzott le, és az utasokat kötéllel vont csónakokkal húzták ki a móló végére, ahonnan két révészlegény evezett velük a gőzöshöz. Jókai Mór egy ilyen, bonyolult beszállásnál a csónakjából a vízbe esett, komolyabb baja azonban nem történt.

Siófokon kedvenc tartózkodási helye az a villa volt, melyet Braun Dávid építetett 1897­ben. Az épület a századfordulón tulajdonost cserélt, Dr. Fekete Vilmos temesvári ügyvéd,

Jókai barátja vásárolta meg. Jókai jól rajzolt, festett, balatoni írásait gyakran maga illusztrálta.

Élete utolsó nyarát is e villában töltötte 1903-ban. Második feleségéről, az ifjú Nagy Belláról e ház falai közt készítette híres portréját.

A villa tulajdonosa az író halála után az országban elsőként állíttatott emléktáblát 1905 nyarán a „nagy mesemondónak”.

vissza a kereséshez