Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Krúdy Gyula

író, újságíró

(Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.)

A gimnáziumi évek alatt jelent meg nyomtatásban első novellája. Érettségi után újságíró lett Debrecenben, majd Nagyváradon. Csak író akart lenni és semmi más. A millenniumi ünnepségekre, Pestre utazott, bekapcsolódott a századforduló pezsgő irodalmi világába, s élte a bohém művész mindennapjait. Bár népszerű író lett, az igazi ismertséget egy párbaj hozta meg számára. Nyaranta Siófokon, Várady Gyula „fürdőbérlő” vendége volt, a ma is úgynevezett Ellinger-villában. Az író ebben a házban töltötte 1914-től 1919-ig minden nyarát. Krúdy Gyula Siófokon ismerte és szerette meg 1915-ben a nála 21 évvel fiatalabb Várady-Rózsa Zsuzsát, akit később feleségül vett, és akivel élete utolsó napjáig boldog egyetértésben élt. Temetésekor koporsóját körülvették a műveit ihlető alakok, a nyírségi urak, a zsokék, a pincérek, örömlányok - alkotásait azonban csak a negyvenes években fedezték fel újra.

vissza a kereséshez