Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe
Kedves Látogató!
Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!
Muzsinszki Nagy Endre
festőművész
(Felsőzsolca 1886. febr. 25. – Nagyberény 1975. január 9.)
Az Iparművészeti Iskola díszítőfestészeti szakán 1902-1907-ig tanult, majd Nagybányán, a művészeti szabadiskolán Thorma János tanítványa volt. Később Olaszországban töltött hosszabb tanulmányi időt, ahol művészete új élményekkel gazdagodott. Eleinte templomfestészettel foglalkozott, majd 1913-ban állított ki először a Műcsarnokban. 1929-ben pályázat útján nyert megbízást a jeruzsálemi Dormitio Bazilika altemplomában egy kilenc négyzetméteres mozaik elkészítésére.
1939-ben költözött Siófokra, majd 1955-ben megalapította a Siófoki Képzőművészeti Szabadiskolát, melyet 1962-ig vezetett. Siófokon kezdte el és fejezte be élete főművét „Én vagyok a világ világossága” címmel. A 243 darabból álló sorozat az Angyali üdvözlettől kíséri végig Jézus életét, ezen alkotások a veszprémi Gizella Királyné Múzeum tulajdonába kerültek. Miközben 81 grafikát, 81 színvázlatot és 81 nagyméretű olajképekből álló monumentális sorozatát készítette, úgynevezett „Balaton-képek" festésével tartotta fenn magát. A világ számos múzeuma, magángyűjteménye őrzi munkáit. Siófokon a belvárosi katolikus templom bejárati ajtaja felett, valamint a kiliti templom kórus feljáratánál (Szent Cecília), a balatonszéplaki templomban (Szent Rita) láthatók festményei. Siófok Város Önkormányzata 1998-ban posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki a művészt.