Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Szmodis Lóránt

vízépítő-mérnök

 

(Budapest, 1929. március 26. – Budapest, 2014. február 13.)

Siófokon élt 18 éves koráig. A kőszegi katonai nevelőintézet, majd a Görgey Artúr Műszaki Hadapródiskola folyamőr tanulója volt. Vízépítő mérnöki diplomáját 1951-ben, mérnök-közgazdász diplomáját 1962-ben szerezte. 1963-1989-ig az Olajterv Vállalatnál dolgozott. Rendszeresen publikált szakmai lapokban. Nyugdíjazása után is aktívan dolgozott, de a nyarakat siófoki otthonában töltötte. A Siófoki Városvédő és Szépítő Egyesület tagjaként szorgalmazta a siófok környéki turistautak kialakítását, létesítését. Közreműködött a dél-dunántúli piros jelzés, a Kaposvár és Siófok közötti szakasz jelölésében. Tagja volt a Somogyiak Baráti Körének, melyet a megyéből elszármazott, az egyetemi évek után a fővárosban letelepedett, esetleg a munkájuk miatt Budapestre költöző egykori somogyiak alapítottak. Élete végéig szívén viselte szeretett városa, Siófok alakulását, fejlődését. Igazi lokálpatrióta volt.  „Siófoki mozaikok” című visszaemlékezésének kézirata Történeti Gyűjteményünkben olvasható.

vissza a kereséshez