Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Váradi Adolf

vízvezetékszerelő, a helyi dalkör ügyvezetője

 

(Budapest, 1896. – Siófok, 1945. január 28.)

Már fiatalon vízvezeték-szerelőként az ország különböző városaiban dolgozott. Az I. világháború idején katonaként szolgált, sebesülése miatt azonban kórházba, majd szanatóriumba került Siófokra. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalom idején került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1919-ben beválasztották a Községi Munkástanácsba, ahol főleg kulturális és szociális téren tevékenykedett. Az 1930-as években sok időt fordított a fiatalok művelődésére. A Siófoki Zeneiskola egyik megalapítója és a helyi Dalkör ügyvezetője volt. A II. világháború idején sok zaklatásnak volt kitéve. 1945. január 28-án a németek elfogták, és több társával együtt kivégezték.

vissza a kereséshez