Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Vitéz Miklós

író, színigazgató

 

(Kecskemét, 1888. szept. 21.–Bp., 1956. jan. 23.)

 

Budapesten, Párizsban, Berlinben járt egyetemre. Az 1910-es évektől a Világ, a Magyar Hírlap és a Népszava című lapok munkatársa. 1914-ben a Magyar Színház mutatta be első drámáját. Színdarabokat, elbeszéléseket és filmforgatókönyveket is írt. A „Meseautó” a kor egyik legsikeresebb magyar filmje volt, mely egy új filmtörténeti korszakot nyitott meg 1934-es bemutatásakor.

Siófok egyik legendás épülete volt a család tulajdonában álló Vitéz-Panzió. Az épületet az akkori idők egyik legtehetségesebb művésze, a kiskorpádi születésű Kozma Lajos, Kossuth-díjas építész tervezte. Az évtizedek során számos nevezetes vendége volt. Az épület előtt áll Karinthy Frigyes emlékpadja, ugyanis ebben a házban hunyt el 1938. augusztus 29-én. Halála után a panzió többé egyetlen vendéget sem fogadott.

vissza a kereséshez