Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Somogyi Gyula

A Siófoki  Városi Tanács elnökhelyettese, megbízott tanácselnök, önkormányzati képviselő, alpolgármester, a Somogy Megyei Önkormányzat tagja, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke, a Siófoki Férfi Dalkör Egylet elnöke

(Balatonszabadi, 1949. január 27. - Siófok, 2021. április 7.)

1949. január 27.-én született Balatonszabadiban. Siófokon érettségizett a Perczel Mór Gimnáziumban, majd a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. Szövetkezeti, államigazgatási és önkormányzati, és közel húsz évig pénzügyi területeken tevékenykedett, 2009-től nyugdíjas.

1985-1989 között a Siófoki Városi Tanács elnökhelyettese, majd 1989. májustól a rendszerváltásig megbízott tanácselnöke volt.1990-től 2006-ig Siófok Város Önkormányzatának tagja, 1990-1994 és 2002-2006 között a Pénzügyi Bizottság elnöke, tanácsnok, 8 éven keresztül 1994-től 2002-ig, két ciklusban volt a város alpolgármestere. 1994-től négy évig a Somogy Megyei Önkormányzat tagja, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke volt.  2001-től a Siófoki Férfi Dalkör Egylet elnöke.

2021. április 7-én hunyt el.

Kitüntetései: Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt (1995), Somogy Polgáraiért Díj (2001), Siófokért (2006), 40 éves városért (2008).

/Forrás: Siófok története 2010-ig + akik a elmúlt 2 évtized döntéseit hozták. – Siófok, 2010

https://www.siofok.hu/hu/hir-reszletek/somogyi-gyulat-a-varos-sajat-halottjanak-tekinti

https://www.siofok.hu/hu/hir-reszletek/leninbol-vegul-nem-lett-lennon-somogyi-gyula-emlekere/

vissza a kereséshez