Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Flament Lajos

műkertész, kertépítő mester

(Emmerin 1862. december 5. –Siófok, 1944. december 19.)

 

1887–ben, mint osztályelső végzett kertészeti mérnökként, majd Angliában tanult ösztöndíjasaként, s az albioni parkokat, díszkerteket is tanulmányozta. 1886-ban a Légrádi testvérek szerződtették Magyarországra. Először Budapesten dolgozott, (a Budán található akkori Nádorkert újjáépítése fűződik a nevéhez) majd 1891-ben a Balatonfürdő Rt. hívására szerződött Siófokra. Az 1920-as években önálló kertészetet hozott létre, üvegházakat épített, valamint Siófok és Szabadi között egy 17 holdas faiskolát létesített. Kialakította, építette, gondozta a fürdőtelep parkjait, díszkertjeit. Közel három évtizeden át dolgozott, mint a fürdőtelep főkertésze.

vissza a kereséshez