Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Rákóczi Ferenc fejedelem, II.

erdélyi fejedelem

(Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.)

 

A Rákóczi által vezetett szabadságharc idején a mai Siófoknál húzódott Vak Bottyán híres Sió-vonala, amelynek végső sarkpontja volt a siófoki erősség. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a mai címer alapjául szolgáló pecsétet adományozott Fok falunak. A pecsét kör alakú, zászlóval, és kerékkel. Egyes értelmezések szerint a kerék hajókormány (bár ez időben a hajók nem kerekes kormánnyal működtek) - mások szerint kocsikerék (ami vásártartást jelenthetne, de vásártartási jogot Siófok csak később kapott) – zsilipkerék (ez sem lehetett, mert a Balaton vize ekkor még szabályozatlan volt.

A legvalószínűbb az a magyarázat, hogy a kerék a vámkerék, amivel a vámszedő helyeket jelölték. Egy más értelmezés szerint a címerben szereplő zászlós kopja a harcoló népességet, a kerék pedig a foki hídon szedett vámot jelképezi. A zászló és az 1705-ös szám a Vak Bottyán féle várra, és harcokra utalhat. A Rákóczi-szabadságharc idején itt húzódott Vak Bottyán híres Sió-vonala, amelynek végső sarokpontja a siófoki erősség volt. Az erődítmény a régi török vár helyére épült, De la Riviere francia hadmérnök tervei szerint.

vissza a kereséshez