Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Amancsics Antal id.

 hajóvezető, “okl. balatontavi gőzösvezető”

(Arbec, 1857. augusztus 6. – Siófok, 1932. április 24.Amancsics Antal id)

Stefánia hercegnő hívására jött Dalmáciából a Balatonra, ahol Jánossy Gusztáv kanonok „Dodó” nevű vitorlására szerződtette, majd Hunyady gróf „Rohan” csavargőzösén dolgozott. 1890-ben, hajójával együtt a Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársasághoz került. Mint elismert hajós szakember, elnyerte a Baross gőzhajó vezetői posztját, amit 1922-ig töltött be. Alapító tagja és elnöke volt a Balatoni Hajósok Szent Miklós Egyesületének.

 

vissza a kereséshez