Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Szalay Dénes dr.

sebész

 

(Nagykanizsa, 1902. március 14.- Budapest,1981. október 26.)

 A Budapesti Orvosi Egyetemen végzett, majd a nagykanizsai a kórházban kezdett dolgozni. 1931-ben került siófokra Dr. Lászlófy Sándor belgyógyásszal. Mindketten magánorvosként kezdték meg működésüket. 1938-ban magánszanatóriumot alapítottak, a Sió-híd közelében,  a mai Vásárcsarnoktól nyugatra.1944-ig állt fenn az épület. December 3-án a kivonuló német csapatok felrobbantották mindkét Sió-hidat, s az épület is romba dőlt. A háború során Kijevbe került - a Doni-áttörésnél napokon át műtötte a sebesülteket. 1943 nyarán leszerelt, de 1944 szeptemberében ismét behívták. Az enyingi 244. Vöröskereszt hadikórháznak lett a parancsnoka, ahonnan családostól a passaui táborba került. A háború után hazatért, de jöttek a meghurcoltatás évei. Ám Szalay Dénes nem maradt hűtlen Siófokhoz. Dolgozott az egykori rendelőintézet sebészeként, a MÁV ellenőrző főorvosaként, majd nyugdíjas éveiben a Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum teremőreként.

vissza a kereséshez