Történeti Gyűjtemény

Ki-kicsoda - akik beírták nevüket Siófok történetébe

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon olyan, ma már nem élő személyek adatai találhatók, akik nem csak születésük, vagy haláluk révén kötődtek Siófokhoz, de ha nem is éltek itt tartósan, valami módon elősegítették fejlődését, alakították a település történetét. Az egyes személyeknél elsősorban a siófoki életrajzi vonatkozásokat igyekezetünk kiemelni, megismertetni.
Adattárunk nem lezárt, folyamatosan bővül. Minden új, ellenőrizhető információt, adatot köszönettel fogadunk!

Keresendő:


Oláh Vilmos Dr.

sebész főorvos 

Dr. Oláh Vilmos 1927. július 12-én született Budapesten. Orvosi diplomáját 1951-ben vette át a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ezt követően alorvosként a fővárosi Péterffy kórház sebészetén dolgozott; ott, ahol a medikusi éveket is eltöltötte. Szakvizsgáját 1956 szeptemberében szerezte meg. Aktív szerepet vállalt az 1956-os forradalomban, a Péterfy-kórház forradalmi bizottsága elnökévé is választották. 1957 tavaszán mindezért elbocsátották munkahelyéről, majd eljárást indítottak ellene.

Sok kollégája ment külföldre, a sebészekből  hiány lett az országban, így a forradalmi stigma ellenére később alkalmazták. Dolgozott Sopronban, majd Nyíregyházán. Az itt eltöltött évek alatt sokat tanult a szakmáról, új műtéti eljárásokat végezhetett, szabadidejében pedig Albert Schweitzer könyvét fordította. Schweitzerrel évekig levelezett, ennek hatására alapította meg a magyarországi Albert Schweitzer Társaságot.

1964-től a hatvani kórház baleseti sebészetén dolgozott, majd 1968-ban nyert másod főorvosi kinevezést dr. Viczián Antaltól, a Siófoki Kórház igazgatójától. Itt talált otthonra, s szerzett megbecsülést magának és családjának.


Siófokon hamarosan a TIT helyi szervezetének elnöke lett, a 70-es évek második felében a társaság égisze alatt létrehozta a Siófoki Értelmiségi Klubot, amit 2 éven át szervezett, majd 1987-ben társaival megalakította a Művészet Kedvelők Baráti Körét.
Orvosi hivatása mellett az 1990-es években oktatott, anatómiát és sebészetet tanított a Perczel Mór Gimnázium egészségügyi szakközépiskolájában. Írói vénáját több könyv szerzőjeként is megcsillogtatta. Szakmai publikációin túl a rendszerváltást követően jelent meg „Siófok 1919 : egy község tragikus időszaka” című munkája, valamint „Jaj a legyőzötteknek : Siófok fájó története 1944-45.” című kötete, míg az 1956-os forradalom évfordulóján, 2006-ban visszaemlékezése a „A forradalom kórháza” címmel.

Dr. Oláh Vilmos az írás mellett szabadidejében szívesen festett, az ország több pontján láthatta a közönség festményeit.

Számos kitüntetés birtokosa. A teljesség igénye nélkül: 1975-ben megkapta az „Albert Schweitzer érdemrendet”, 1992-ben az „56-os emlékérmet”. Átvehette a „Semmelweis emlékérmet” (1998), a „Corvin közi hősök érdemrendjét”, a megyei közgyűlés által adományozott „Somogy Polgáraiért díjat”, „Siófok 45 éves városért” kitüntetését, az „Erzsébetváros’56”díjat.
Siófok Város Önkormányzata 2014-ben adományozott díszpolgári címet Dr. Oláh Vilmosnak.

2020. április 13-án hunyt el.

/Forrás: https://www.siofok.hu/hu/diszpolgar/dr-olah-vilmos,

https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-forradalom-sebesze-dr-olah-vilmos-ma-gyorben-el-ahol-a-fia-is-diszpolgar

https://peterfykh.hu/hirek/erzsebetvaros-56-dijat-kapott-dr-olah-vilmos-106468,

kép: BRTK Könyvtár/

 

vissza a kereséshez